SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Borban az egészség

Családinet [cikkei] - 2007-01-31
A vörösbor egészségvédő hatását számos vizsgálati eredmény támasztja alá. Angliai kutatók pedig napjainkban fedezték fel azt a kémiai anyagot, mely mindezt elősegíti. Azonban nem mindegy milyen eljárással készült és honnan származik a nedű, melyet fogyasztunk.
Borban az egészség

A Nature folyóiratban közölt kutatás megelőzően már számos bizonyíték támasztotta alá, hogy a vörösbor rendszeres, mérsékelt fogyasztása csökkenti a szívbetegségek megjelenésének kockázatát.

 

Azonban a pontos vegyi anyag meghatározására csak napjainkban került sor. Egy új eljárás lehetőséget nyitott a procyanidin megismerésére, melynek a vörösbor egészségvédő hatása köszönhető.

 

Ezek után szakemberek a világ több pontjáról gyűjtöttek mintákat, hogy felkutassák azt a bort, melyben a legtöbb procyanidin található. A vizsgált területek közt olyanok is megtalálhatóak, melyek közismertek arról, hogy lakosai igen magas életkort élnek meg.

 

Így igen szembetűnő különbség mutatkozott a Szardínia és délnyugat-Franciaország területeiről származó, kétszer-háromszor nagyobb mennyiségű procyanidint tartalmazó vörösborok és a Spanyolországból, Dél-Amerikából, Egyesült Államokból és Ausztráliából vett minták közt.

 

Az összefüggés ezek szerint egyértelműen a borok magasabb procyanidin tartalmának következménye. A területi különbözőségekre pedig a válasz a borok elkészítésének módjában keresendő.

 

Szardínia és délnyugat-Franciaország területein a borokat hagyományos eljárással készítik el. Ez azt jelenti, hogy itt az erjedés folyamata akár 3-4 héten át is eltarthat, szemben a modern technológiában alkalmazott 1 hetes erjedési idővel. Ahhoz pedig, hogy a procyanidin kiválasztódása a kellő mértékben végbemenjen, hosszabb idő szükséges.

 

A szőlő fajtája szintén fontos, a cabernet sauvignon és tannat szőlők különösen gazdag  procyanidin források.

 

Természetesen senkit sem szeretnénk most alkoholfogyasztásra bíztatni. Szívünk egészsége  érdekében mindenek előtt hagyjunk fel a dohányzással, étkezzünk egészségesen. Étrendünket igyekezzünk úgy összeállítani, hogy az telített zsírsavakban szegény legyen. Napirendünkben alakítsunk ki időt heti 5 alkalommal, 30 perces testedzés végzésére.

 

A hír alapjául a „Red wine health locations found” cikk szolgált.

www.orvostkeresek.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja